Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Száznegyvenegy tűzoltó végzett a héten

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fogadalmat tettek február elsején a frissen kiképzett tűzoltók és a tisztjelöltek.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Katasztrófavédelm közleménye szerint a tiszthelyettesek öthónapos képzése a katasztrófavédelem oktatási központjában megtartott kibocsátó ünnepséggel zárult.

Az eseményen dr. Góra Zoltán tű. altábornagy, főigazgató úgy fogalmazott, hogy a katasztrófavédelemre nagyon összetett, a közbiztonság érdekében végzett munka hárul. a képzéssel nem zárult le a tanulási folyamat, elvárása, és egyúttal a tűzoltók saját érdeke is az, hogy folyamatosan fejlesszék tudásukat, ismerkedjenek a legújabb technológiai lehetőségekkel, bővítsék szakmai tudásukat – hívta fel a frissen végzett tűzoltók figyelmét az altábornagy. A főigazgató beszédében kitért a családok szerepére, és megköszönte az oktatók munkáját is. 

Hallgatói válaszbeszédében Szabó Tamás tű. őrmester elmondta, hogy soraik között vannak olyanok, akik több generációs tűzoltómúlttal rendelkeznek, mások viszont a képzés során ismerkedtek meg a tűzoltói hivatással. Hozzátette, mostantól már nem a gyakorlatok biztonságában hajtják végre feladataikat, hanem éles helyzetben kell bizonyítaniuk. Ahogy fogalmazott: „olyan hivatást választottunk, amely próbára teszi elszántságunkat, kitartásunkat és fizikai erőnlétünket is.” – olvasható az országos katasztrófavédelem honlapján.

(Nyitókép: Szőke Péter/BM OKF)