Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Megnyílt a pályázatok sikerességét segítő Széchenyi Programiroda-hálózat irodája Győrben, a Széchenyi tér és a Liszt Ferenc utca sarkán. A tanácsadó szervezet létrehozásával a kormányzat célja az volt, hogy egy ügyfélbarát pályázati rendszer alakuljon ki, és a sikeres pályázatíráshoz szükséges információk mindenki számára elérhetők legyenek. Országosan összesen 22 iroda és 152 tanácsadó dolgozik a programiroda kötelékében, egy telefonhívás után a tanácsadók akár házhoz is mennek. Samodai Imre a programiroda nyugat-dunántúli regionális igazgatója elmondta, a régióban Sopron után a győri a második iroda amely megnyitotta kapuit. A régióban 19 tanácsadó dolgozik, akik már eddig is több mint kétezer ügyfélnek nyújtottak segítséget és ma is 315 pályázatot követnek figyelemmel. A Liszt Ferenc u. 1. szám alatt található iroda hétköznapokon 9-17 óra között várja az ügyfeleket.
NEKED AJÁNLJUK
Nem enyhített a tábla: 18 évet kapott a párját meggyilkoló férfi
Mozgássérült feleségét ölte meg egy heves vita során konyhakésével egy férfi, tizennyolc év fegyhézat szabtak ki rá. Védőjével fellebbezett, de az ítélet most már...






