Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Szegedi gitárverseny két első hellyel

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyergesújfalui Nagy Tamás a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolából, a budapesti Bácsi Péter a fővárosi Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolából jött a győri egyetem gitár szakára. A két sikeres zeneművész-jelölt Roth Ede gitárművész tanítványa. Külön jelentősége az eredménynek, hogy a győrieken és a Miskolci Egyetemen kívül mindenütt van gitárművész mesterképzés.

 

A BA I. évfolyamosok versenyében I. helyezett lett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Szlama Annamária és a győri Nagy Tamás. Második helyezést nem adott ki a zsűri, harmadik helyezést ért el Kramenstetter Ádám, a Pécsi Tudományegyetemről.

 

A második korcsoportban – BA II-III. évfolyamosok – első helyen végzett a győri Bácsi Péter és a Szegedi Tudományegyetemről Kovács Viktória. A zsűri második és harmadik díjat nem adott ki. A kategória különdíját Rónai Dániel, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Sövény Olivér, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója kapta.

 

A III. korcsoportban a mesterszakosok versenyeztek. Első helyezést a zsűri nem adott ki, második lett Priskin Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Vajtó Gergely, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója.