A 15-20 négyzetméteres hétvégi házakban nincs sem víz, sem gáz, és áramot sem nagyon fogyasztanak. Az itt lakók azt mondják, városi lakásukat eladva vagy hátrahagyva kénytelenek ilyen körülmények között új életet kezdeni. Új otthonát igyekszik mindenki praktikusan berendezni. A háziállatok mellett van kis melegház is, szabadtéri fürdõszoba, és persze sok-sok összegyûjtött hulladék. Mindenki úgy él, ahogy tud, s azzal próbálja kiegészíteni a fizetését vagy a nyugdíját, amit el tud adni. Gyõr mellett több százan élnek a helybéliek által csak szegénytelepeknek nevezett területen, ahol a kispénzû városiakon kívül egyre több az ország más részeibõl ide érkezõ hajléktalan is, akik aztán Gyõrben kéregetésbõl és gyûjtögetésbõl próbálják maguknak a napi bevételt megteremteni.
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből...
Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből...






