Kezdőlap KÉK HÍREK

Szemtanúk jelentkezését várják

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrség egy Győrben történt közúti közlekedési baleset ügyében kéri a lakosság segítségét.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/1107/2019. bűnügyi számon nyomozást indított ismeretlen tettes ellen segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt.

Győrben, az Urbantsok utcában közlekedett 2019. március 26-án 13 óra 30 perckor egy ismeretlen típusú és rendszámú szürke, ponyvás tehergépkocsival egy járművezető, a Fehérvári út felől a Schima Bandi utca irányába.  Közlekedése során a Schima Bandi utca kereszteződésében megelőzött egy vele azonos irányban haladó kerékpárost ­­- aki egyenesen, az Ipar út felé akart továbbközlekedni – majd ezután balra kanyarodott. Manővere közben az autója jobb hátulja elakadt a kerékpár hátsó, műanyag csomagtartójában és magával rántotta a kerékpárost, aki ettől a földre zuhant és megsérült. A baleset után az ismeretlen járművezető az Otthon utca felé megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében rendőrség kéri, hogy aki az ütközést látta, vagy az eset körülményeivel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Forrás: www.police.hu