Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Szemtanúkat keresnek

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedési Osztálya közúti baleset okozása miatt folytat eljárást ismeretlen személy ellen, aki 2014. augusztus 26-án 21 óra 30 perckor Győrben a Szauter út, Ifjúság körút mögötti szakaszában a vasút felől kiépített zajvédő fal mögül egy cseréptárgyat dobott az úttestre, ami nekicsapódott a Tihanyi Árpád út felől, a Fehérvári út irányába közlekedő BMW személygépkocsi jobb oldalának. 
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya baleset okozása miatt folytat eljárást ismeretlen gépkocsivezető ellen, aki 2014. augusztus 27-én 7 óra 30 perc és 9 óra 50 perc közötti időben járművével Győr, Verseny utca 7. szám előtt nekiütközött az ott szabályosan parkoló tehergépkocsinak. A helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott.
A rendőrség szemtanúk vagy a balesetekről érdemleges információval rendelkezők jelentkezését kéri. A bejelentések megtehetők a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi út 54), vagy a 06 96 520-092-es telefonszámon.