Augusztus 19-én 19 órakor a Bécsi kapu téren Szent István király szobránál tart megemlékezést Győr Önkormányzata. Megemlékező beszédet mond Simon Róbert Balázs alpolgármester. Az ünnepségen közreműködik a Hangraforgó Együttes. A Víziszínpadon láthatják augusztus 19-én 20:30-tól Tolscvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: Mária Evangéliuma című rockopera oratorikus előadását, augusztus 20-án pedig Katona Imre: Csíksomlyói magyar passió című előadását láthatják, ez utóbbi a Forrás Színház és az Evangéliumi Színház közös produkciója.
Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Élményekkel köszönik meg az Arrabona Polgárőr Egyesület munkáját
Győr kulturális intézményeiben beváltható ajándék belépőkkel köszönik meg az Arrabona Polgárőr Egyesület munkáját. Önkéntesen, szabadidejükben látják el feladatukat, amiért a köszönöm a legnagyobb fizetség. Ez...







