Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Szeptember – Szent Mihály hava – Őszelő – Földanya – Almaszüret hava

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt (\\\”septem\\\” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő

A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. Ez a görög hetes szó pedig a”hepo”igéből eredt, amelynek jelentése:”követni”,”ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”. Amikor ugyanis még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, ötös volt a bal kéz kisujja; ajobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával lehetett valakit megigézni, rámutatva őt követni, üldözni. A hetes számjegy tehát voltaképpen azt jelenti, amire”rámutatunk”, amit az ujjunkkal”követünk”,”üldözünk”.
E hónap (a hetedik hónap) 13-ik napja különösen szerencsétlen hírű volt a régi Rómában, ami ellen csak úgy lehetett védekezni, hogy az ember szöget vert a falba. Nálunk, Magyarországon főként szeptember utolsó napjának van rossz híre a nép között: ezen a napon nem ajánlatos vetni, mert akkor a vetés zöld marad és nem érik be.

Népi megfigyelések:
– ha szeptemberben megdördül az ég, a fák sok virágot hoznak még
– ha másodszor is kivirágzik az akác, akkor hosszú, meleg őszre lehet számítani
– ha korán lehullanak a falevelek, a gólyák és a fecskék korán útra kelnek, akkor hamarosan megérkezik a hideg idő
A szeptember még nyár és már ősz is, bár a csillagászati ősz csupán az őszi napéjegyenlőség napjával, szeptember 21-ével köszönt be. A mezőgazdaságban ez a hónap a teljes betakarítás, majd a szüret, egyúttal pedig az őszi szántás-vetés időszaka, amikor nagyon sok függ az időjárástól.

A meteorológusok Őszelő-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Földanya havának nevezik, eleink (az Avisura szerint) a Tigris (Almaszüret) hava elnevezést használták szeptemberre, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Szent Mihály hava. Az első őszi harmincnapos hónap, melynek 22-23. napján a Nap a Mérleg jegyébe s egyúttal az őszi napéjegypontba lép.
Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Jó idő következik, ha hónap elején sok futócsillag látszik, ha nem esik harmat, vagy ha esett is, de hevenyében elszárad, ha az éjjelek rendkívül hidegek, ha a Tejút az égen tisztán látszik.
Rossz idő jö, ha a galambok vízben fürödnek és későn repülnek haza.

 

infotatabanya