Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Több mint 1000 diák részvételével rendezik meg október 19-én az 5. Szer-Telen Ifjúság Napját Mosonmagyaróváron a Flesch Károly Kulturális Központban. A 2012-es és 2013-as programokhoz a FIÓK Ifjúsági Klub is hozzájárul. Így az évek óta egyre sikeresebb rendezvény költségvetésének jelentős része az Uniós támogatásból finanszírozható idén. A program a város prevencióval foglalkozó szakembereinek, intézményeinek, szervezeteinek együttműködésével jött létre, melynek célja, hogy felhívják a tizenévesek figyelmét az őket fenyegető veszélyekre, megkeressék az okokat és a következményeket, és együtt ismerjék meg azokat a módszereket, amelyekkel megőrizhető a testi lelki egészség. A rendezvényen mások mellett Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos tart előadást a tudatmódosító szerekről, de a bűnmegelőzés is a témák között szerepel.
NEKED AJÁNLJUK
Ezt a derbit a Fradi nyerte: ETO FC – Ferencváros...
Az első félidő után a Ferencváros még egy góllal biztosította a vezetését a második félidőben, amit aztán a meccs végéig tartani tudott. A végeredmény: ETO...