Kezdőlap KÉK HÍREK

Szerelemféltésből verte meg párját

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlete, és más bűncselekmények elkövetése miatt indított nyomozást egy 24 éves győrsági férfivel szemben.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy 2021. január 8-án 17 óra körül Győrben, az Ikva utcában egy nőt erőszakkal egy kocsiba rángattak, majd a gépkocsival elhajtottak.

A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy 30 éves győri nőt kényszerített gépkocsijába egy közeli ismerőse, akit az autóval győrsági lakásához vitt. Az agresszív férfi a járműben, majd – miután a lakásba rángatta – a házban is szidalmazta a nőt, valamint több alkalommal ököllel megütötte, amelynek során a hölgy megsérült. A bántalmazott nő Győrságról egy barátja segítségével, 19 óra körül jutott vissza győri lakásához.  A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit rövid időn belül elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították. A házában tartott kutatás során kábítószergyanús anyagok is előkerültek.

A rendőrkapitányságon a 24 éves férfit a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete, személyi szabadság megsértése vétség, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu