II. János Pál pápa látogatása, a bazilikában őrzött kegykép vérrel könnyezésének 300. évfordulója és Apor Vilmos boldoggá avatása – ez a három esemény is Pápai Lajos püspökségének eltelt 20 éve alatt történt, hangzott el az egyházmegye tájékoztatóján. Beszámoltak arról is, hogy 230 millió forintos pályázati pénzből korszerűsítik iskoláikat, óvodáikat.
A Szent László csontjait tartalmazó ereklyetartó pedig egy újabb kapocs Erdély és Győr között. Böjte Csaba 25 határon túli településen misézett vele, megünnepelve a kettős állampolgárságot. A ferences szerzetes pedig május végén ismét Győr vendége lesz, hiszen idén sem maradhatnak el a Szeretet Napok.
A sajtótájékoztatón bemutatkozott az ifjúsági és jótékonysági feladatok új felelőse is.
Három új kötettel bővült az Egyházmegyei Levéltár kiadványainak a sora, a II. János Pál pápa utazásait megörökítő bélyegekből nyíló kiállítást pedig április 19-e és május 13-a között tekinthetik meg az érdeklődök az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban.