Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Mindenki álmodozik az ideális barátnőről, de egy youtuber kezébe vette az irányítást, és megalkotta a legideálisabb barátnőt! Természetesen a hölgy a valóságban nem létezik, csupán a mesterséges intelligencia segítségével sikerült megalkotni!
Elmondása szerint néhány kattintással sikerült elérnie a végeredményt, a tapasztalatairól pedig a csatornáján is beszámolt.

Egy mesterséges intelligencia fotógenerálási képességeivel turbózta fel a képeit Unmesh Dinda youtuber, amelyeken az álbarátnője társaságában szerepel, a végeredmény pedig annyira sikeres lett, hogy a családja és barátai is bedőltek neki.
A tapasztalatairól a YouTube csatornáján is beszámolt, ahol elmondta, hogy most már tényleg csak a képzelet szabhat határt, ha a fotók szerkesztéséről van szó, ugyanis valódi embereket lehet eltávolítani és hozzáadni a képekhez, mint ahogyan nem létezőket is.
Mindezt ráadásul néhány kattintással, a végeredmény pedig önmagáért beszél, hiszen a fények és a színek is megfelelően illeszkednek, amely által még valósághűbbnek hat a kép, holott korábban több évnyi tudás és rengeteg idő kellett ahhoz, hogy valaki kézzel és Photoshop segítségével érje ezt el.
A youtuber szerint egy emailből jött számára az ihlet, mert annyira lenyűgözte a lehetőség, hogy a Dall-E programjának köszönhetően realisztikus emberi arcokat adhat hozzá a fotóihoz, amit mindenképp ki akart próbálni.


„Sokan megdöbbentek, amik rájöttek, hogy a képeken szereplő hölgy nem valódi, sokan például már az esküvő dátumáról is érdeklődtek. Jó néhány rokont és barátot sikerült megtréfálnom” – mondta.