Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Szezonzáró a Győri ETO FC-nél

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tréner a szerdai évzáró sajtótájékoztatón azt mondta, régen volt ilyen sikeres időszak a klub történetében, hiszen első helyen állnak a bajnokságban, továbbjutottak a Magyar Kupában és a Ligakupában is. A Győr az OTP Bank Ligában eddig lejátszott 17 fordulót követően hatpontos előnnyel vezeti a tabellát a második helyezett MTK és tízzel a harmadik, egyúttal címvédő DVSC-TEVA előtt. A bajnoki címért zajló versenyfutásban szintén nagy riválisnak számító Videotont pedig 12 ponttal előzi meg a győri gárda, amely a Magyar Kupában a legjobb nyolc között a Budapest Honvéddal mérkőzik majd tavasszal, a Ligakupa csoportköréből pedig csoportelsőként jutott tovább.

 

(MTI)