Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Színes városrészek kialakítására ír ki pályázatot Tatabánya

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Schmidt Csaba (Fidesz) elmondta: az építészmérnök képzésben részt vevő hallgatóktól kreatív, friss szellemiségű, az egyszerű homlokzati színezésen túlmutató megoldásokat, a nagyvárosi, tömbházas lakóterületek felújítására alkalmazható megoldásokat várnak.
Az ötletpályázat megvalósítására három típusépületben 11 lépcsőházat jelöltek ki. Mivel a bevont épületek kétharmada önkormányzati tulajdon, a nyertes pályamunkák felújítás esetén megvalósulhatnak.
A polgármester kiemelte, hogy a felkérés nem egy munka elnyerésére szól, hanem olyan megoldások kialakítására, melyek példaként állíthatók az önkormányzat és a lakosság elé.
Az októberben záruló pályázat nyertesei értékes, hordozható számítástechnikai eszközöket kapnak, helyi építési vállalkozások és tervezőirodák felajánlásaként.

(mti)