Kezdőlap KÉK HÍREK

Szolgálaton kívül is tolvajt fogott

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy szolgálaton kívüli rendőr értesítette a rendőrséget 2017. október 1-én 11 óra 36 perckor arról, hogy az egyik győri élelmiszerbolt előtt elfogott egy tolvajt.

A rendőrök megállapították, hogy G. L. Attila 28 éves helyi lakos az egyik győri üzletből különböző termékeket próbált lopni. Ezt észlelte a bolt biztonsági őre, ezért a tolvajt feltartóztatta. A férfi az őrnek átadta az árukat, majd ezt követően előzetes szóváltás nélkül egy alkalommal ököllel megütötte őt és elfutott a helyszínről. Az incidenst látta egy arra járó szolgálaton kívüli rendőr, aki azonnal az elkövető után futott, elfogta, majd a járőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta a férfit.
A rendőrök G. L. Attilát a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol megállapították, hogy a férfival szemben korábbi bolti lopások miatt már folyamatban van büntetőeljárás. A 28 éves elkövetőt a nyomozók lopás vétsége és – tekintettel arra, hogy az ütés következtében a biztonsági őr orra eltörött – súlyos testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését.

police.hu

A fénykép illusztráció