Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Szúnyoggyérítés a térségben

Szeged, 2006. május 22. A Tisza déli szakaszán az árvíz visszahúzódásával megmaradó sekély vizekben rekordmennyiségû szúnyog kelhet ki, ezért Csongrád megye 27 településén és az ártereken egyszerre kezdték meg a repülõgépes szúnyogírtást. MTI Fotó: Németh György
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mosonmagyaróvár Kistérségi Társulás július 1-től új működési rendben fog tovább működni. Neve is megváltozik, ezentúl Mosonmagyaróvár Térségi Társulás lesz. A névváltoztatáson kívül felépítésében nem fog változni, az eddigi tagok továbbra is a társulás partnerei maradnak.

Az ülésen módosították a költségvetést is, a drogprevenció technikai eszközeit állami finanszírozásból vásárolják meg. 

Fő témaként szerepelt a szúnyoggyérítés, melynek első fordulója már megtörtént, de az időjárási körülmények nem tették lehetővé a második kör elvégzését. A tervek szerint június elején, de legkésőbb június közepéig pótolják az elmaradást.