Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Szúnyoginvázió jöhet

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Visszavonult medrébe a Duna. Az elöntött területeken azonban nagyobb, összefüggő vízfelületeket hagyott maga után. Ezek a vizek ideálisak a szúnyogok számára. Már egy kisebb pocsolyában is több ezer lárva lehet, akik, ahogy a képen is látszik, most, csapatostól kelnek ki. Ezek az apró rovarok jelentősen megkeserítik a szigetközben élők életét.

Ha kimerészkedünk a szabadba, pillanatok alatt számtalan szúnyogcsípéssel gazdagodhatunk. Botos Gábor, a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás vezetője elmondta: A gyérítés átvette tőlük a katasztrófavédelem, de ha szükséges, még nekik is vannak felhasználható tartalékaik.

A szigetközben a hétvégén már elkezdődött az irtás és folyamatosan végzik a katasztrófavédelem munkatársai.