Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Táborokban az egészségről

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyermekeknek tartottak előadásokat a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársai.

A szakemberek olyan témákban segítették a legfiatalabbak egészségfejlesztését, mint a kézhigiénia, a helyes étkezés, valamint a helyes internethasználat. Négy alkalommal a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház dolgozóinak gyermekeinek tartottak foglalkozásokat, de ellátogattak a pinnyédi gyermektáborba is; itt ugyancsak érdekes, játékos feladatokkal, ismeretterjesztő anyagokkal hívták fel a kicsik figyelmét az egészséges életmód fontosságára.

A programokon keresztül csaknem 130 gyereket sikerült elérni – közölte honlapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal.