Gazdaság

14 kilométernyi kerékpárút a Duna mentén

Keresik a kivitelezőt az Eurovelo 6 útvonal szakaszának kialakítására, Komárom és a Győr mellett fekvő Gönyű között. A Duna mellett futó kerékpárút mintegy 7,5 kilométernyi pályájának építkezésére keresi a kivitelezőt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) Dunaalmás és Neszmély között. Most egy közel kétszer ilyen hosszú szakaszra írták ki a közelben a közbeszerzési pályázatot – […]

Tűzoltóautó
Győr

Robbanás történt Gönyűn

A tűzoltók egy embert kihoztak az épületből – adta hírül a Katasztrófavédelem. Robbanás történt egy körülbelül 80 négyzetméter alapterületű családi házban Gönyűn, a Rákóczi Ferenc utcában. A helyszínre a győri és a komáromi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik az épületből egy embert kihoztak és átadtak a mentőknek. Az egységek átvizsgálják a szomszédos házakat is, amelyek szintén […]

atadtak_az_arpadutcat_gonyun
Győr

Aszfaltozott utcát adtak át Gönyűn

Átadták Gönyűn a leaszfaltozott Árpád utcát, valamint az ott kiépített közvilágítást szerda délután. Az átadáson Major Gábor polgármester elmondta, hogy a beruházás 76 millió forint önerőből valósult meg. Hozzátette, az önkormányzat azt tervezi, hogy a községben fokozatosan az összes elavult lámpát lecserélik. Kara Ákos országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy sok település szeretne Gönyű helyében lenni, […]

Jelentős díjat kapott a kikötő
Gazdaság

Jelentős díjat kapott a kikötő

Építőipari Nívódíjat kapott a gönyűi kikötő komplex infrastrukturális fejlesztése. A beruházás mintegy 8 milliárd forintos állami támogatással, még 2017 őszén készült el, a fejlesztés során elkészült 5 új hajóállás, kezelőépület és zöld terminál, de vasúti sín is épült a területre. A rangos elismerést egyébként évente ítéli oda a szakmai zsűri ar arra érdemeseknek.

Hajókiállítás Gönyűn
Győr

Hajókiállítás Gönyűn

Élet a Duna partján címmel adtak át egy helytörténeti kiállítást Gönyűn. A tárlat a hajózást mutatja be rengeteg tárggyal és képpel. A kiállítást közvetlenül egy Duna parti házban alakították ki.

Úszó történelem a Dunán
Győr

Úszó történelem a Dunán

Gönyűre érkezett a Lajta monitor. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó hadihajó 2014 óta üzemel múzeumhajóként az országház mellett. Az I. Világháború befejezésének századik évfordulója, és a Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulója alkalmából indult útnak. Az úszó történelem az ország tizenegy különböző városába látogat majd el az elkövetkezendő hetekben, Gönyűn a Lajta monitor április 6-ig állomásozik.

Baleset történt az 1-es számú főúton Gönyűnél
Győr

Baleset történt az 1-es számú főúton Gönyűnél

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az 1-es számú főúton, Gönyű közelében   Police.hu   Egy személygépjármű vezetője közlekedett 2018. március 30-án 14 óra 6 perckor az 1-es számú főúton, Komárom felől Gönyű irányába. Közlekedése során egy jobbra ívelő kanyarból kifelé haladva, az autója sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, ezért utolérte […]

Csaknem 30 milliárd forintból épül torkolati műtárgy a Győr-Gönyű Kikötőben
Gazdaság

Csaknem 30 milliárd forintból épül torkolati műtárgy a Győr-Gönyű Kikötőben

A vízszint megemelése, a hajózás visszaállítása, a győri városkép javítása és nem utolsó sorban az árvízvédelmi biztonság javítása. Ezek a legfontosabb céljai annak a mintegy 30 milliárd forintos fejlesztésnek, amely az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság együttműködésében valósul meg a Győr-Gönyű Kikötőben. A beruházásnak köszönhetően 2021 májusára elkészülhet az a műtárgy, amely […]

Gönyűnél a Széchenyi
Győr

Gönyűnél a Széchenyi

Felkészült az Országos Vízügyi főigazgatóság a télre. A jégtörő flotta melegen tartását pénteken kezdték el, a legnagyobb hajó, a Széchenyi Gönyűnél állomásozik.

Átadták a felújított kikötőt
Gazdaság

Átadták a felújított kikötőt

Hivatalosan is átadták a közelmúltban jelentős fejlesztéseken átesett gönyűi kikötőt. A belföldi és külföldi áruforgalmat bonyolító kikötő a jövőben például vízen, közúton és vasúton is könnyebben megközelíthető lesz, ezzel pedig Magyarország még jobban bekacsolódhat az európai gazdasági vérkeringésbe- hangsúlyozta Kara Ákos miniszteri biztos. Hozzátette, az állam által a beruházásokra biztosított nyolcmilliárd forint jelentősen megtérülhet majd […]