A program keretében több mint 4 millió pályázó juthat támogatáshoz, ebből a 2007 és 2013 között működő Fiatalok Lendületben Program folytatásának számító ifjúsági fejezet révén több mint 500 000 fiatal és szakember vehet részt nemzetközi ifjúsági projektekben. A program az egyének külföldi tanulási lehetőségeit támogatja az EU-n belül és kívül; valamint az oktatási intézmények, ifjúsági szervezetek, vállalkozások, helyi és regionális hatóságok és civil szervezetek közötti partnerségekhez, valamint az innovációt, a vállalkozó szellemet és a foglalkoztathatóságot ösztönző reformokhoz nyújt támogatást. Az Erasmus + program munkatársai február 25-én, kedden délután 2 órától tartanak tájékoztatót Győrben, az Új Nemzedék Plusz Kontaktpont irodájában. (Győr, Rákóczi utca 35.)
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A kukásautók most is érkeznek a kukák ürítésére
A havas, jeges utak ellenére zavartalanul működik a hulladékszállítás. A győri GYHG felkészült a téli közlekedésre, a kukásautók szükség esetére hóláncot is vihetnek magukkal....






