Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Támogatás a vis maior keretnől

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hoffmann Imre jelezte, hogy a védekezésben közvetlenül résztvevő 96 település közül a határidő lejártáig 95 település adott be vis maior pályázatot. A bizottság egyhangúlag elfogadott egy állásfoglalást is, amelyben arra hívja fel a nem biztosítható ingatlanok tulajdonosainak figyelmét, hogy – ha megfelelnek bizonyos feltételeknek – a Wesselényi Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapból kérhetnek segítséget. Eddig 1500 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz az árvízzel kapcsolatosan, becsléseik szerint mintegy félmilliárd forintnyi kárról.

 

(MTI)