Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Támogatás az önkéntes tűzoltóknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Azok az egyesületek vehettek részt a pályázaton, amelyek együttműködési megállapodást írtak alá valamely hivatásos tűzoltó parancsnoksággal. Szakfelszerelésekre, gépjárműfecskendő felújítására és képzéseken történő részvételre nyújthatták be igényeiket. Győr-Moson-Sopron megyéből összesen 24 önkéntes tűzoltó egyesület nyújtott be pályázatot, ahol összesen 11 millió 275 forint értékben nyertek támogatást. Kétféle képzésen összesen 39-en vettek részt, ezen kívül 20 fő pályaalkalmassági vizsgálatra mehet, megszerezve ezzel a megkülönböztető jelzés használatához szükséges képzettséget. Öt egyesület nyert támogatást gépjármű felújítására, amelyek már folyamatban vannak.

 

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség közösenpályázatot írt ki az önkéntes tűzoltó egyesületek 2012. évi támogatására. A Központiköltségvetésből az állam összesen 120 millió forint keretösszeget biztosított erre a célra.Egy önkéntes tűzoltó egyesület csak 1 pályázatot nyújthatott be, legfeljebb 1 millió forinttámogatási igénnyel. A pályázatok készítésében segítséget nyújtottak a hivatásos tűzoltóparancsnokságok és a megyei igazgatóság is.
Országosan 315 egyesület nyert támogatást, míg megyénkben 23 tűzoltó egyesületettámogattunk. A pályázatot három kategóriában vehették igénybe az egyesületek:− Gépjármű és tűzoltó technikai eszközök− Légzőkészülék és tűzoltó technikai eszközök, szakfelszerelések− Képzések, tanfolyamok, pályaalkalmassági vizsgálat
Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságA megyénkben 23 egyesület összesen 11 millió 275 ezer forint támogatást kapott.Elmondhatjuk, hogy átlagosan kb 500 ezer forintot kapott egy egyesület, a szakmaiszempontrendszer alapján egyesületenként más-más összeget. Értékelési szempont volt atűzoltó technika bevethetősége, a tűzoltóságtól való távolság, a szaktevékenységet végzőkszáma.
A pályázat keretében a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 16fő egyesületi önkéntes tűzoltó részére kisgépkezelői képzést szervezett. A tanfolyamona benzinmotoros láncfűrész kezelését sajátíthatják el a résztvevők. Ugyancsak a pályázatkeretében igazgatóságunk 3 helyszínen összesen 23 fő részvételével tartott tűzoltóalaptanfolyamot, amely végezettség alapkövetelmény az önkéntes tűzoltók részére.
2012-ben igazgatóságunk a Győr-Moson-Sopron megyében több alkalommal szervezett ilyentanfolyamokat, melyeken 7 helyszínen összesen 88 fő egyesületi és 6 helyszínen összesen 63fő létesítményi tűzoltó vett részt.
A pályázatnak köszönhetően 20 fő egyesületi tag pályaalkalmassági vizsgálatonvehet részt, amely teljesítésével megszerezhetik a megkülönböztető jelzéssel felszereltgépjárműfecskendők vezetéséhez szükséges képesítést.
A pályázatok elbírálása során prioritást élvezett a tűzoltó gépjárművek felújítása, hiszenelsődlegesen az egyesület bevethetőségét, a tűzoltás hatékonyságát egy megbízhatóanműködő gépjárműfecskendő garantálhatja. A megyében összesen 1 millió 389 ezer 565forintot nyert 5 egyesület a gépjárműve felújítására.
Az alábbi ábra mutatja, hogy az elmúlt években kiírt hasonló pályázatokon a megyébenműködő önkéntes tűzoltó egyesületek mekkora támogatást kaptak.