Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Táncbajnokság döntőt rendeznek a hétvégén

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

49 egyesület közel 1500 versenyzője vesz részt a hétvégi döntőn. A táncosok négy korosztályban indulnak majd: mini, ifjúsági, junior és felnőtt kategóriában.

 

„A döntőn dől el az, hogy kik képviselhetik majd hazánkat az ez évi, 2011-es modern táncsport világbajnokságon.” – mondta el Barna Attila, a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetségének elnöke.

 

Idén nemzetközi zsűri pontozza a versenyzőket, ahol helyet foglalnak többek között a Győri Balett művészei is.

 

„Nagyon szubjektív a pontozóbírói tevékenység, mert nem tudjuk elvonatkoztatni önmagunktól, de úgy hiszem, a mi szövetségünkben olyan pontozóbírói továbbképzések is vannak, ami által megpróbáljuk teljesen minimumra vinni ezt a szubjektivitást, és objektíven mérni a gyerekek teljesítményét.” – tette hozzá Demcsák Ottó, Harangozó-díjas balettművész, a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetségének szakmai alelnöke.

 

Szombaton reggel 9 órától az utcai táncok képviselői lépnek színpadra, míg vasárnap a show jellegű táncoké lesz a főszerep a győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Művelődési Központban.