Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Tatára látogatott a honvédelmi miniszter

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A honvédelmi miniszter megtekintette a katonai objektum több létesítményét, a látványterveket, valamint a felújítás alatt álló épületeket.

Az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál tett látogatást Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Az elöljárói látogatáson – amelyen jelen volt Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének műveleti helyettese is – a résztvevők meghallgatták Lőrincz Gábor dandártábornok, alakulatparancsnok tájékoztatóját, valamint Cseppentő József ezredes, a HM Védelemgazdasági Hivatal infrastrukturális és fejlesztési főigazgató-helyettesének jelentését.

A kivitelező ZÁÉV Építőipari Zrt. részéről Rozgonyi Péter főmérnök tájékoztatta a tárcavezetőt a munkafolyamatokról. Ezt követően a honvédelmi miniszter megtekintette a harckocsi zászlóalj telephelyét, valamint a felújítás alatt álló épületeket.

Benkő Tibor a látogatást követően elmondta: szerette volna személyesen is megtekinteni azokat a beruházásokat és folyamatokat, amelyek elősegítik a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósulását.

– A beszerzések folytatódnak, hamarosan érkeznek a Leopard típusú kiképző harckocsik, amelyek segítségével meg tudjuk kezdeni a katonák átképzését keleti technikáról nyugati technikára – hangsúlyozta. A miniszter hozzátette: a dandár parancsnoki állományának és a Magyar Honvédség vezetésének köszönhetően helyben meg lehet oldani a kiképzés egy részét.

Lőrincz Gábor dandártábornok elmondta, a Leopard típusú kiképző harckocsik érkezésének előkészítése sokrétű feladat.
– A telephely, a javítóműhely és a hangárok mellett meg kell teremtenünk a személyi állomány élet- és munkakörülményeit – fogalmazott a dandártábornok.

Jelenleg a régi telephelyet újítják fel annak érdekében, hogy az átmeneti időszakban is el lehessen helyezni az eszközöket. 2021-ben elkezdődik az új telephely kiépítése, amely vadonatúj, korszerű elhelyezési feltételeket biztosít majd. A munkafolyamatokat és a látványterveket értékelve Benkő Tibor elégedettségét fejezte ki, majd köszönetet mondott a katonák munkájáért.

A miniszter a honvédelmi tárca által finanszírozott nagyberuházások mellett megtekintette azokat a beruházásokat is, amelyeket a dandár a saját költségvetéséből, illetve a Magyar Honvédség Parancsnoksága által biztosított előirányzatból valósított meg. Lőrincz Gábor a beruházások kapcsán úgy fogalmazott:

– Annak érdekében, hogy meg tudjuk teremteni a sportolási lehetőségeket az állomány tagjainak, az elmúlt két évben a parancsnoki karbantartási keret szinte teljes részét arra fordítottuk, hogy – remélhetőleg ez év karácsonyáig – át tudjuk adni az új sportcsarnokot a katonáinknak – hangsúlyozta Lőrincz Gábor dandártábornok. Hozzátette, a laktanya régi tornaterem-épülete már akkor zárva volt, amikor ő maga 1992-ben hadnagyként Tatán kezdte a katonai pályafutását.

Forrás: honvedelem.hu