Végtelen mennyiségű vicces nevet adtak már az uborkafélének, célozván mindenféle pajkos dologra, hiszen a növény sebesen és nem ismerve se istent, se embert, kocsonyás tartalmát magostul lövöldözi ki a nagyvilágba.
Egy kicsit utánanéztünk a titokzatos lövöldözős növénynek, aminek már a magyar neve is imádnivaló: magrúgó. Valójában tényleg “rúgja” a magjait, vagyis köpködi őket, serényen. Másik elnevezése a lövőuborka vagy pisilős uborka. Úgy tartják, ahol csak megjelenik, feltűnést okoz tevékenyésgével, ezért 38 ország majdnem 300 elnevezésen szólítja a magrúgót.
Lágyszárú, egynyári, melegkedvelő kerti növény, ami a mediterráneumtól egészen a Krími-félszigetig megtalálható.
Karéjos, díszes a levele, a szára fut, akár a mezítlábas uborkának. Húsos kabaktermései golyószóróként működnek, éréskor, vagy bármilyen érintésre, szélfúvásra, moccanásra leesnek a kocsányokról és maggal együtt kocsonyás beltartalmukat sebesen, akár 3-4 méter messzire is kilövik. Erre azért van szükség, hogy ne az anyanövény közvetlen közelében hintse el a magokat, hanem jóval messzebb is be tudja népesíteni a földeket.
Hazánkban is él elvadulva, de legjobb eséllyel a tenger mellett figyelhetjük meg. Pásztázzuk az uborka-szerű talajon kúszó növényeket! Érés közben pedig, ha merjük, próbáljuk kicsit inzultálni őket, hogy jöhessen a magzápor. A szemünk világára azért figyeljünk!
Érésük éppen most esedékes: augusztus-szeptember az ő idejük, ekkorra fejlődnek ki úgy az uborkák, hogy teljesíthessék nem mindennapi produkciójukat.
