Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nemzetközi sajtófigyelés – Tegnap voltak először Ausztriában többen a gyógyultak, mint a betegek

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tegnap voltak először Ausztriában többen a gyógyultak, mint a betegek és csökken az érdeklődés az arcmaszkok iránt a szupermarketekben. Mutatjuk a nemzetközi híreket. 

A koronavírus-járvány kitörése óta tegnap voltak először Ausztriában többen a gyógyultak, mint a betegek, írta meg az Egészségügyi Minisztérium adataira hivatkozva az ORF. A csaknem 14.000 fertőzött közül 6.987-en már újra egészségesek, 6.608-an azonban még küzdenek a kórral. Közülük több mint ezren kórházban, 243-an pedig intenzívosztályon töltötték a húsvétvasárnapot. A legtöbb esetet továbbra is Tirolból jelentették, ezért a gócpontnak számító Söldenben április 26-ig meghosszabbították karantént.

Az osztrák közszolgálati rádió és televízió honlapján arról is lehet olvasni, hogy csökken az érdeklődés az arcmaszkok iránt a szupermarketekben, amit a Spar és a Hofer is megerősített. Ezek az áruházláncok ingyen biztosítják vásárlóiknak a védőfelszerelést.

A Bild arról ír, hogy Németországban továbbra sem tilos a grillezés a saját telken vagy akár az erkélyen. A nagyobb összejövetelekről azonban le kell mondani, a „partikon” csak az egy háztartásban élők vehetnek részt.

A Focus információi szerint egy 52 éves részeg férfi hangosan veszekedett a feleségével, a vita hevében letépte magáról az arcmaszkot, és megpróbált leköpni egy rendőrt. Az eset a németországi Remchingenben történt. A családi perpatvar miatt nyolc járőr érkezett a helyszínre, akiket azóta felmentettek a szolgálat alól, mert fennáll a gyanúja annak, hogy koronavírussal fertőződtek meg. A férfi és családja ugyanis karanténban van, mert a feleség elmondása szerint egyiküknek pozitív lett a tesztje, bár a hivatalos eredmény még nem érkezett meg.

Hatvan kilogramm csokoládéval lepete meg egy svájci toborzóiskola szanitéceit egy nő, aki nem csak az unokáinak akart örömet okozni, tudósít a Blick. Amikor meghallotta, hogy a katonák a koronavírus-járvány miatt nem mehetnek haza, rendelt 600 tábla édességet, és autójába ült, hogy személyesen vigye el nekik az ajándékot. A rendőrök azonban megállították, de amikor azt mondta, hogy ő most a húsvéti nyúl, és csokit visz az egyenruhásoknak, azonnal továbbengedték. A szállítmányt az iskola igazgatója vette át, aki az asszony nagylelkűségét egy oklevéllel köszönte meg.