Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Téli közmunka megyénkben

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kara Ákos országgyűlési képviselő, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke elmondta; az lenne a cél, hogy az állami szerepvállalás mellett egyre inkább érdekeltek legyenek a program helyi résztvevői a termelésben, majd később a feldolgozási megoldások keresésében. A jó példák egyike Csikvánd. A községben huszonegy közmunkást, többségükben nőket foglalkoztatnak a zöldség- és gyümölcster mesztésben, illetve az állattartásban. Másik hatékony település Felpéc, ahol huszonketten vesznek részt a téli közfoglalkoztatásban, illetve ketten a biomassza programban. 2,5 hektár „energiaföldön” tevékenykednek, az önkormányzati területekről akácot termelnek ki, amelyekkel a közintézmények fűtését tudják megoldani. Az őszi földmunkákban, termény-betakarításban is részt vesznek, valamint savanyítással is foglalkoznak. Győrasszonyfán is kezdetektől élnek a lehetőséggel, négyen az önkormányzatnál, ketten az iskolában dolgoznak. 

A helybeliek örülnek a lehetőségeknek, miként annak is, hogy „kihelyezett” elméleti és gyakorlati oktatás keretében néhányan képzésben vesznek részt. Ők zöldség- és gyümölcstermesztési és tartósítási isme reteket sajátíthatnak el, novemberben végeznek. Ez a későbbi ekben többletjövedelmet jelent számukra.
Másik hatékony település Felpéc, ahol huszonketten vesznek részt a téli közfoglalkoztatásban, illetve ketten a biomassza programban. Kuglics Tamás polgármester arról is beszá molt, hogy 2,5 hektár „energiaföldön” tevékenykednek, az önkormányzati területekről akácot termelnek ki, amelyekkel a közintézmények fűtését tudják megoldani. Az őszi földmun kákban, termény-betakarításban is részt vesznek, valamint savanyítással is foglalkoznak.
Győrasszonyfán is kezdetektől élnek a lehetőséggel. Négyen az önkormányzatnál, ketten az iskolában munkálkodnak. Ahogy Valiczkó Mihály polgármester elmondta: az előbbiek a temetőt és a falu közterületeit gondozzák, az utób biak pedig az iskolánál segítenek a takarításban, a tornaszoba felújításában. Nagy segítség  a kis faluban a nyolc órás munkalehetőség, a jövőben is részt vesznek a programban.
Forrás: Kisalföld 2013. október 29. Gülch Csaba írása