Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Szakmai találkozót tartanak a megyei területfejlesztési koncepció előkészítéséről ma Győrben. A 2014-2020-as időszakra felkészülve kidolgozzák a helyzetelemzési feladattervet. A fórum kiemelt célja a Győr-Moson-Sopron megyével határos szlovák megyékkel (Pozsonyi, Nagyszombati és Nyitrai kerületekkel) történő egyeztetés. Szó lesz a határmenti együttműködési lehetőségekről, az uniós fejlesztések menedzseléséről, Győr-Moson-Sopron, és Komárom-Esztergom megye gazdasági helyzetéről. A program délután 14.00 órakor kezdődik, a Széchenyi István Egyetemen Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Karának épületében.
NEKED AJÁNLJUK
Akadozhat az útdíjfizetés újévkor, ezt kell tenni, hogy elkerüljük a büntetést
Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok...






