Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Területi innovációs platform alakult Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hazai innovációs képesség erősítése érdekében Miskolc és Debrecen után Győrben is megalakult a Területi innovációs platform kedden, amelynek alapító okiratát a Széchenyi István Egyetem, a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal képviselői írták alá.

Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese elmondta, hogy erősíteni kell az innovációs képességet, mert Magyarország az Európai Unió 28 tagállama közül jelenleg a 23. helyen áll. A cél, hogy 2030-ra minden évben egy helyet előre lépjen az ország és bekerüljön a jelentős innovátorok kategóriájába.
A Területi innovációs platformokhoz egyetemek, mikro- kis- és közepes vállalkozások, nagyvállalatok, startupok, kutatóintézetek, szakmai szervezetek, kamarák és klaszterek csatlakozhatnak.
Szabó István hangoztatta, hogy a vállalatok, vállalkozások bő kétharmada még nem tartja fontosnak az innovációt, ami nem csak a vállalatoknak, vállalkozásoknak hátrányos, hanem az gazdaság egészét visszahúzhatja.
A hivatal a Területi innovációs platformoktól azt várja, hogy az érintettek bízzanak egymásban, ami együttműködésekre sarkall. Novemberben Pécsett, Szegeden és a fővárosban is létrehoznak Területi innovációs platformot. A cél, hogy a platformok innovatív hálózattá alakuljanak, az együttműködés országossá fejlődjön – mondta Szabó István.
A hosszú távú cél pedig az, hogy az innovációban érintettek száma bővüljön, ezáltal az innovációs képesség erősödjön a kis- és közepes vállalkozások körében – fűzte hozzá.
Kiemelte azt is, hogy az innováció pénzt jelent, hiszen ha a vállalkozás hatékonyan működik, több pénz marad a zsebében – szögezte le.
Az együttműködésekhez csatlakozás legfőbb kihívásaként említette az elnökhelyettes, hogy növelni kell a mikro-, kis- és közepes vállalkozások innovációs teljesítményét, fokozni a piaci hasznosulást és ösztönözni a tudáskapacitás kihasználását.
Az együttműködésben az egyetemek teret adnak a tudásukkal, szakértelmükkel, a vállalkozások pedig a piaci szemléletüket és igényeiket viszik közelebb az egyetemi ökoszisztémához, emellett a jó gyakorlataikkal és az innovációs képességeikkel is segíthetnek. A startupok a kreativitást, a gyors növekedési lehetőséget viszik magukkal, a hivatal pedig pályázatokkal segít közvetlenül és közvetetten – mondta.
Földesi Péter, az egyetem rektora azt emelte ki, hogy az egyetem már évek óta kiemelten foglalkozik az innovációval és az együttműködésekkel. Példaként említette a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot, amely az egyetem, a helyi ipari szereplők és az önkormányzat együttműködésére alapozva működik.
győri egyetem nyitott, küldetése az oktatás, a kutatás, valamint egyfajta társadalmi, gazdasági kötelezettségvállalás, amely azt takarja, hogy az egyetemnek kötelessége a társadalmi és gazdasági igényeket szolgálva működnie.
A Területi innovációs platform Győrben az innovációhoz az akaratot és a hitet fogja megadni – fogalmazott.

Forrás:MTI