Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Thrump vagy Clinton?

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma döntenek az amerikaiak arról, hogy ki legyen az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke. A hat jelölt közül érdemben a demokrata párti Hillary Clintonnak és a Republikánus Párt jelöltjének, Donald Trumpnak van esélye a győzelemre.

A két nagy párt jelöltjei mellett a zöldek jelöltjeként Jill Stein, libertáriusként Gary Johnson, a konzervatív Alkotmánypárt színeiben Darrell Castle, függetlenként pedig Evan McMullin is indul.

Az elnökválasztással egy időben kongresszusi képviselőket is választanak.

Az Egyesült Államok elnökét négy évre választják meg. Az alkotmány előírásai szerint az elnök csakis született amerikai állampolgár lehet, aki legalább tizennégy éve folyamatosan az országban is él. Egy politikus két ciklusnál hosszabb ideig nem töltheti be az elnöki posztot, vagyis harmadszor már nem jelöltetheti magát.

A szavazók többféleképpen voksolhatnak: elektronikusan, papír alapú szavazócédulával, és levélben is. Jó néhány államban lehetőség volt a korai voksolásra már november 8. előtt.

A bonyolult választási rendszerben az elnököt és az alelnököt formálisan az úgynevezett elektori kollégium választja meg, s az új elnököt majd 2017. január 20-án iktatják be a Capitolium nyugati lépcsőjén, amikor is a megválasztott elnök a Bibliára tett kézzel leteszi hivatali esküjét.

MTI