Ti felismernétek az egykori sztárt?

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kanadai énekesnő és dalszerző, Shania Twain (1965) szembetűnő átalakuláson esett át. A díva arca az elmúlt évek alatt teljesen megváltozott, a már korábban felröppent pletykák szerint az énekesnő nagy rajongója a botoxnak. A legújabb fotókon is azt láthatjuk, hogy egyedi vonásai kezdenek eltűnni és egy teljesen más mosolyú nő arca köszön vissza róluk. Hosszú, hullámos, rózsaszín fürtjeiről az Instagramon osztott meg egy képet, amely alatt egyik legnagyobb slágerének, a Man! I Feel Like A Woman egyik sorát idézte.

" Befesthetem a hajam, azt tehetek, amit csak akarok…! " 

A rajongók elismerően véleményezték az ötszörös Grammy-díjas énekesnő átalakulását, a kommentekben királynőnek, istennőnek is titulálták. Ezt mindenki döntse el maga…!

Az énekesnő hosszabb kihagyás után lépett újra nyilvánosság elé, mivel korábban két komolyabb betegségen is átesett. Míg a Covid következtében a járvány idején súlyos tüdőgyulladással került a kórházba, később Lyme-kórból adódóan a hangja elvesztése miatt aggódott, végül torokműtétre is szüksége volt.

" Nem tudtam, fogok-e még valaha énekelni!  "- osztotta meg félelmét Shania.