Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Tigrishez riasztották a hatóságot Új-Mexikóban: aligátort, drogot, fegyvereket és pénzt is találtak, csak tigrist nem!

 
A vadvédelmi hatóság munkatársainak legnagyobb meglepetésére mindent találtak az albuquerque-i házakban, csak épp a tigrist nem, amiért kiérkeztek.
Az új-mexikói vadvédelmi hatóságok egy lakossági bejelentés nyomán vonultak ki két albuquerque-i házhoz, ám a razzia során minden mást találtak, csak épp tigrist nem: rábukkantak egy aligátorra, de felfedeztek rengeteg kábítószert, készpénzt és fegyvereket is.
A hatóságok tudatták a nyilvánossággal, hogy még mindig nagy erőkkel keresik azt a fiatal tigrist, melyet értesüléseik szerint illegálisan tartottak háziállatként.
A nyomozók most úgy vélik, hogy a tigris valahol a közelben lehet, Új-Mexikóban vagy egy közeli államban, eddigi nyomozásuk alapján ugyanis szinte borítékolható, hogy az állatot ideiglenesen átszállították valahová, mivel korábban már értesülhettek arról, hogy a hatóságok is tudnak a tigrisről.
Feltételezéseik szerint a tigris nem lehet idősebb egyévesnél, súlya pedig a 27 kilót sem érhette el, fontos megjegyezni azonban, hogy egy felnőtt, kifejlett tigris akár 272 kilót is nyomhat – éppen ezért a vadvédelmi hatóság is hangsúlyozta, a tigrisek és az aligátorok “egyértelmű fenyegetést jelentenek a lakosságra nézve”.

Visszatérve a felfedezett egyéb dolgokra: a hatóságok által talált aligátor közel 1 méter hosszú; a kábítószerek között találtak 1 kg heroint, közel 5 kg kokaint, 22 kg marihuánát; továbbá rábukkantak még 17 puskára és pisztolyra (a hozzájuk tartozó lőszerekkel); de a 26 éves férfi otthonában akadt még fentanil és Xanax, nagy mennyiségben, továbbá 42 ezer dollár készpénz.