Az országban még csak két vidéki városban tiltották be a játszótéri füstölgést. A Fidelitas gyõri alelnöke, Fekete Dávid szerint Gyõrben is jó úton halad a kezdeményezés, hiszen Somogyi Tivadar alpolgármester támogatásáról biztosította a szervezetet. Az alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, ha rajta múlik, a rendelet elõkészítését már a február 12-i közgyûlés tárgyalni fogja, így akár már a tavaszi szezonnyitáskor kitehetik a dohányozni tilos táblákat a játszóterekre.
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Több járatot töröltek a Liszt Ferenc repülőtéren
Március 1-jén a Budapest Airport közlése szerint 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Közel-Keleti helyzet miatt. A törlések elsősorban Tel?Aviv, Dubaj, Abu?Dzabi,...






