Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Tiszta a Városház tér is

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Radnóti Ákos városüzemeltetésért felelős alpolgármester korábban már elmondta, a felújított Baross út átadása óta nem volt ilyen nagy volumenű burkolattisztítási munka Győr belvárosában.

Mint emlékezetes a belváros kövezetének takarítása a Győr-Szol Zrt. koordinálásával júniusban a Széchenyi téren kezdődött, ott közel 5000 négyzetméternyi követ tisztítottak meg. Ezt követte a Baross út burkolatának tisztítása, a Kazinczy utcától a Szent István útig mintegy 6800 négyzetméteren. A munka néhány nap szünetet követően folytatódott az Arany János út színház felőli oldalának takarítása történt meg, majd a Városház tér burkolata is megtisztult.

A polgármesteri hivatal előtt a takarítással megbízott vállalkozó a munka során egyrészt több magasnyomású (150 bar – 180 bar), 50 centiméter szélességű forgófejes gépet használt, másrészt két, kifejezetten a rágógumik okozta szennyeződések eltávolítására alkalmas berendezést alkalmazott. Ez utóbbiak 140 fokos százarazgőz és környezetbarát vegyszer keverékével lazították fel a kövezetről a foltokat. A rágógumik mellett egyéb olaj- és zsírszennyeződések, lerakódások, különböző folyadékok, guminyomok maradványainak eltávolítása jelentett kihívást a takarítóknak. A tér környezetéhez tarozó járda és buszmegálló is hasonló eljárással tisztult meg. A munka során mintegy húsz liter környezetbarát vegyszert, 100 liter desztillált és 10 ezer liter „sima” vizet használtak fel a szakemberek.

Korábban csak a Baross út megtisztítása során több mint 100 ezer rágó nyomát tüntették el. Akadt olyan szakasza a Baross útnak, ahol egy négyzetméteren majd 100 rágófoltot találtak, de az átlag 16 darab volt négyzetméterenként. A sétálóutcában összesen 35 ezer liter vizet, közel 1500 liter desztillált vizet és 240 liter tisztítószert használtak fel.