Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Tisztújítást tartanak kedden a Magyar Olimpiai Bizottságban

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kedden dől el, hogy ki vezeti a következő négy évben a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), amelynek elnöki tisztére hárman pályáznak: a posztot jelenleg betöltő Borkai Zsolt, a korábbi főtitkár Szabó Bence és Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója.

Az elnökön kívül két – a nyári, illetve a téli olimpiai sportágakért felelős – alelnököt, nyolc  elnökségi tagot, valamint a felügyelő bizottság elnökét és két tagját választják meg „a nyári Olimpiászhoz igazodó ciklust követő tisztújító közgyűlés időpontjáig – legkésőbb a Nyári Olimpiai Játékok befejezését követő év június 30. napjáig” – olvasható a MOB honlapjának előzetesében. A felügyelő bizottság tagjainak megbízatása öt évre szól.

Először a MOB elnökéről, majd alelnökeiről, elnökségi tagjairól, ezt követően pedig a felügyelő bizottság elnökéről és tagjairól szavaznak. A tisztségviselők választása titkos szavazással történik. Egyetlen jelölt esetén a választás a jelenlévő szavazásra jogosult MOB rendes-tagok több mint felének igen voksa alapján nyílt szavazással is történhet.

Alelnöknek Deutsch Tamás, Gémesi György, Magyar Zoltán és Orendi Mihály, elnökségi tagságra Bátorfi Béla, Berkes István, Bienerth Gusztáv, Csisztu Zsuzsanna, Gyulai Miklós, Imre Géza, Jaksa János, Kiss Norbert, Kovács Antal, Kovács István, Komáromi Tibor, Markovits László, Mészáros János, Nátrán Roland, Novotny Zoltán, Pálinger Katalin, Regőczy Krisztina, Riskó Géza, Schmidt Gábor, Sinka László és Vári Attila jelentkezett.

A MOB múlt hétfői rendkívüli közgyűlésén elfogadták az ötkarikás szervezet új alapszabályát, amelynek értelmében nem csökken a közgyűlés tagjainak létszáma, az továbbra is 200 tagú. A módosított alapszabály összhangban van a hatályos sporttörvénnyel, valamint a Polgári Törvénykönyvvel, s immár nemcsak az ötkarikás sportági szövetségek küldöttei választhatók a MOB vezető tisztségviselőjének. Az új alapszabály tartalmazza a többi között azt is, hogy a MOB-elnöki funkciót a jövőben is csak társadalmi munkában lehet ellátni, fizetést nem lehet érte felvenni

Borkai Zsolt már tavaly év végén elmondta az MTI-nek, hogy ismét megmérkőzik az elnöki tisztért, míg kandidálási szándékát a közelmúltban jelezte Szabó Bence korábbi főtitkár – akit tavaly november 22-én mentett fel az elnökség – és Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség Svájcban élő sportigazgatója is. A három elnökjelölt múlt csütörtöki televíziós vitájában Borkai és Szabó alapvetően pozitívan értékelte a MOB elmúlt négy évét, Kulcsár szerint azonban a szervezet „általános deficitekkel küzd”. Utóbbi úgy látja: javítani kell a MOB társadalmi megbecsültségén és nemzetközi megítélésén.