Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Több az új autó az utakon

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az előző év azonos időszakához képest 15,8 százalékkal több, 9336 új személyautót helyeztek forgalomba júliusban, az év első hét hónapjában pedig 18,7 százalékos volt a növekedés 2016 azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) kedden az MTI-vel.

Az MGE szerint az adatok azt mutatják, hogy idén folytatódik az újautó-eladások növekedése, 2017-ben várhatóan több mint százezer új személygépkocsit helyeznek majd forgalomba. Emellett folytatódik a magán vásárlók visszatérése a piacra, arányuk már meghaladja a 30 százalékot.

A közleményben kiemelték: a kishaszonjármű-piacon az első félévi 12,0 százalékos visszaesés a tavalyi magas bázissal magyarázható, amelyben a közben beszüntetett növekedési hitelprogramban (nhp) hatása jelentős volt.  A nagyhaszonjárműveknél a visszaesés megfordult, 8,5 százalékos növekedést mutatnak az első héthavi adatok.

A motorkerékpár piac továbbra is igen gyenge, a júliusi 28,8 százalékos növekedés ellenére, az első hét havi adatok 3,6 százalékos növekedést mutatnak. Ennek a járműfajtának az értékesítését nagyban befolyásolja az időjárás szezonalitása. A helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogó azonosítás megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a használati kétkerekűek esetében, valamint javítani kellene még a robogókhoz szükséges „B” kategóriás jogosítvány megszerzésének a folyamatát – tették hozzá.

A nehéz pótkocsik forgalmazását tekintve a piac mintegy 20 százalékkal nőtt tavaly és a bővülés idén is folytatódott. Mindez az alacsony piaci kamatoknak, illetve a megnövekedett fuvarmegbízásoknak és új piaci szereplők megjelenésének köszönhető – áll az MGE közleményében.

(MTI)