Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Több mint 13 milliárd az útakra

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Új Széchenyi Terv forrásaiból uniós támogatással tavaly kezdődött kivitelezési munkálatok egy része már az év elején befejeződött: a vadelütések megakadályozására az M3-as autópályán 140 kilométer hosszan megmagasították a vadvédő kerítéseket, illetve sűrű szövésű hálót süllyesztettek a földbe. A vízmegállás vagy vízátfolyás miatti csúszásos balesetek megelőzésére az M3-as, M30-as, M6-os, M7-es és M70-es autópályákon, összesen 17 helyszínen, úgynevezett burkolatrovátkolást végeztek. A pályázat keretében 29 változtatható jelzésképű táblát és 30 térfigyelő kamerát telepítenek a szakemberek az M1-es, M3-as, M43-as, M6-os, M7-es és M70-es autópályák legforgalmasabb szakaszaira, ez a program várhatóan idén március-áprilisban fejeződik be. A tervek szerint az autópályák legveszélyeztetettebb szakaszain korszerű elválasztó falat építenek ki, amellyel csökkenhet annak az esélye, hogy a betonelemnek ütköző jármű áttolja azt a szemközti sávba, tovább súlyosbítva a baleseti helyzetet. Az elkezdett fejlesztések 2015 júniusára készülhetnek el – olvasható a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében.

(MTI)