Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Több mint kétszáz szakma sztár az országos döntőben

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A verseny célkitűzése továbbra is kiemelten a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, a szakmunkás pályamodell bemutatása és népszerűsítése volt.

 

A döntőbe való bejutáshoz szükséges írásbeli vizsgák hagyományosan ezév tavaszán, a területi kamarák bevonásával történtek.

 

Az elődöntőben 60 százalék felett teljesített, mintegy 940 diák mentesült a szakmai záróvizsga írásbeli feladatának megírása alól. Annak a tanulónak pedig, aki a döntőben teljesítette a szakmai és vizsgakövetelményekben előírt gyakorlati és szóbeli vizsgarészek legalább 60 százalékát, ezen vizsgarészekből nem kell záróvizsgát tennie.

 

Az a versenyző, aki minden feladatrészt 60 százalék felett teljesített, mentesül a teljes szakmai vizsga alól.  Ezen diákok száma  az idén közel 190 fő volt.

 

A döntőbe országosan 110 iskolából 224 tanuló jutott be, akikre a verseny első két napján gyakorlati és szóbeli megmérettetés várt.

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében harmadszor került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntője, mely 2010. április 26-28. között a Hungexpo G és F pavilonjában várta a versenyzőket és a látogatókat.

 

A fiatalok az idén 23 szakmában  mérték össze tudásukat, ezek között gépipari és ahhoz kapcsolódó hiányszakmák is szerepeltek.

 

A versenyre jelentkező – a szakképző intézményekben végzős – tanulók   létszáma ez évben 2.665 fő volt, szemben a tavalyi versennyel, amelyre 2.568 fiatal jelentkezett.

 

Az idei versenyre jelentkezők szakmánkénti megoszlására jellemző, hogy továbbra is vannak igen népszerű szakmák, mint az asztalos, fodrász, cukrász, szakács, kőműves, kereskedő és kozmetikus, míg a 7 fém- és gépipari szakma (hegesztő, géplakatos, szerkezetlakatos, szerszámkészítő, gáz-, központifűtés- és vízvezeték-szerelő) versenyzőinek részaránya összesen mintegy 14 százalékot tett ki.

 

A harmadik nap az ünnepélyes eredményhirdetés, záróünnepség napja volt, ahol egyedi készítésű érmekkel, oklevelekkel és a támogatók által biztosított díjakkal, különdíjakkal értékelték a versenyzők teljesítményét. A díjazott versenyzők elméleti és szakmai felkészítő tanárai szintén elismerő oklevelet kaptak, melyet a győztesekkel  együtt vehettek át.

 

A verseny sikerét közvetlenül 650 közreműködő (versenyfelelősök, szakértők, szervezők, az egyes szakmák versenyét kísérő, ún. támogató iskolák tanárai és diákjai), illetve 420 szervezet (szakmai támogató cégek, és vállalkozások, szakiskolák, egyesületek, érdekképviseletek) munkája, együttműködése segítette.

 

A döntőn a versenystandok mellett kiemelten a támogató cégek számára, valamint a szakképzésben érintett szervezetek, TISZK-ek és más intézmények, középiskolák részére  kiállítási standot biztosítottunk.

 

A helyszínen Foglalkoztatási Információs Tanácsadó (FIT) iroda is segítette a diákok információszerzését, pályaválasztási lehetőségeik részletesebb megismerését.

 

A verseny megtekintésével párhuzamosan a látogatóknak népszerű előadók és az iskolák tehetséges diákjai által előadott, igen színvonalas szórakoztató műsorszámok megtekintésére nyílt lehetőségük.

 

A fesztiválon az érdeklődő iskolák diákjai, az osztályok, csoportok  egy napos szakmai kirándulás keretében vettek részt. A rendezvényre a belépés ingyenes volt.

 

A fesztiválra  megközelítőleg 11.000 látogató érkezett, a vidéki iskolákból, a területi kamarák szervezésében, 200 autóbusszal 8 ezer, míg Budapestről kb. 2,5-3 ezer diák jutott el a rendezvényre.

 

A látogatók zöme szakiskolákból, szakképző iskolákból érkező, 15-18 év közötti fiatal volt, de idén a létszám 15-20 százalékát az általános iskolák még pályaválasztás előtt álló, 6-7. osztályos diákjai adták.

 

A verseny és a fesztivál évről-évre növekvő médiavisszhangot vált ki, az írott sajtó és a különböző rádiócsatornák érdeklődése mellett a magyar közszolgálati televízió (MTV) mindkét versenynapon élő adással jelentkezett a helyszínről.