Az AIBA az idei évtől vezette be azt a korhatáros rendelkezést, mely szerint a közvetlen utánpótlásnak számító ifjúsági korú, 17-18 éves versenyzők nem vehetnek részt felnőtt viadalokon, így fordulhat elő, hogy Hámori tavaly bajnok lett, idén viszont erre nem lesz lehetősége az elit (felnőtt) kategóriában. A MÖSZ vezetője az ob-val kapcsolatban megjegyezte, hogy Győr öt-hat éve nagyon komoly erőfeszítéseket tesz a magyar bokszért, így amikor pályázott, az elnökség egyhangúlag támogatta rendezését. Jelezte, szerinte a Magvassy Mihály Sportcsarnokban az elmúlt évek legszínvonalasabb ob-jára kerül majd sor, melyen Kovács László szövetségi kapitány információi szerint valamennyi felnőtt válogatott elindul.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Adventi kertet nyitott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
A Batthyány téren, ahol betlehemmel, teával, közös gyertyagyújtással, esténként fényfestéssel, változatos színpadi programokkal és 11 máltai üzem termékeit kínáló jótékonysági vásárral várják az érdeklődőket. A...






