Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Több már, mint ÖrömFutás: egy év alatt 600-an csatlakoztak

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavaly június 24-én az első győri ÖrömFutáson hat induló volt, azóta szombat délelőttönként már több mint százan indulnak neki a püspökerdei 5 vagy 10 kilométeres körnek. Közös piknik, jelmezes futás is segítette már összekovácsolni a közösséget. 

Ideális helyszín, jó szervezés, Széchenyi Egyetem által finanszírozott közcélú kezdeményezés az Örömfutás, amit szombatonként reggel 9-kor indítanak az Aranypart II szabadstrandtól. Mindenki számára nyitott és ingyenes, öt vagy tíz kilométer futás, valamint öt kilométer gyaloglás teljesítése közül lehet választani. 

Ez nem egy futóverseny, inkább közösségi időmérő edzés. Eredményhirdetés nincs, de az indulók egyéni online visszajelzést kapnak a teljesítményükről, és meghatározott részvételszámok elérésével egyedi ajándékokat is megszerezhetnek – így látja Horváth Ákos az Örömfutás ötletgazdája. A résztvevők közül vannak, akik egyre jobb időeredményt akarnak elérni, másokat a közös futás élménye motivál, megint mások pedig nordic walkingozva, beszélgetve sétálják végig a püspökerdei környezetben kitáblázott pályát, ahol önkéntesek és frissítőpontok is várják őket. 

Az első ÖrömFutáson 6 induló volt, a másodikon 7, a harmadikon 9, és mi kezdtünk izgulni, hogy biztos jó ötlet volt-e ez az egész…Hihetetlenül büszkék vagyunk rá, hogy 1 év alatt több mint 600-an csatlakoztak az ÖrömFutáshoz, eddig több mint 3.000 indulást teljesítve, összesen több mint 18.000 kilométert lefutva/legyalogolva – tekintett vissza Horváth Ákos. 

Érdekesség, hogy 52 hét alatt egyetlen Örömfutás sem maradt el a rossz idő miatt, a következő viszont igen, akkora vihar érkezett. A szervezők az egy év alatt tartottak már közös püspökerdei pikniket a futók számára, vagy éppen farsangkor jelmezes futást. Mostanra több mint 600-an kipróbálták már az örömfutást, szombatonként általában száz fölötti indulóval kezdődik a rajt. Minden részlet ezzel kapcsolatban elolvasható a rendezvény honlapján: https://www.oromfutas-gyor.hu