Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Több mint 2000 embernek segítettek

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Drasztikusan megnövekedett a Magyar Vöröskereszt által működtetett Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat által ellátottak száma a júliusi tartós hőhullám miatt, az önkéntesek már csaknem kétezer bajbajutotton segítettek. A szolgálat idén 13 település 19 strandján, strandonként két önkéntes bevonásával biztosítja a sebesülések és rosszullétek ellátását egészen augusztus 20-ig.

A tervezett nyolc turnusból kedden zárták a harmadikat, és már eddig csaknem kétezer eset történt, ami kiemelkedően magas szám, az elmúlt 18 évben nem történt ilyen. Tavaly a nyolc turnus alatt összesen 2368 esetben volt szükség az elsősegélynyújtókra.

A szolgálat tájékoztatása szerint az önkéntesek leggyakrabban kagylók vagy kövek okozta vágások, horzsolások és rovarcsípések ellátását végzik, ugyanakkor az extrém meleg miatt sokszor van dolguk napégéssel, hőkimerüléssel és napszúrással.
 

(Forrás: Fotó – Magyar Vöröskereszt)