Toborzónapot tartottak a rendőrök

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és a Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai részére szerveztek pályaorientációs nyílt napot. A rendezvény célja a pályaválasztás előtt álló fiatalok általános tájékoztatása volt a rendőrképzés felvételi követelményeiről, valamint a rendőri hivatásról.

A megjelent diákok számára a toborzók bemutatták a rendőrség szervezeti felépítését, valamint az egyes szervezeti egységek működését és feladatait.

A tanulók a bűnügyi szolgálat munkáját ismertető interaktív előadás során megtudhatták, hogy melyek a korosztályukat leginkább veszélyeztető bűncselekmények, és tanácsokat kaptak az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről is.

A megyei rendőr-főkapitányság szakembereihez csatlakozva, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ előadói kisfilmekkel színesített bemutató során ismertették tevékenységüket és a szervezetek együttműködését.

A fiatalok tájékoztatást kaptak a rendészeti szakközépiskolákba történő felvételi eljárás menetéről, valamint azokról a személyi, egészségügyi, pszichikai és fizikai feltételekről, amelyek a jelentkezéshez szükségesek.

Az előadásokat követően a résztvevők betekinthettek a bűnügyi technikusok munkájába, megismerkedhettek a rendszeresített szolgálati fegyverekkel, majd a lőkiképzők bemutatója során azok használatával is. A fiatalok lézeres céllövészeten bizonyíthatták ügyességüket. Megtekinthették a szolgálati járműveket és felszereléseket, majd felpróbálhatták a védőeszközöket.

A toborzás és a rendőri szakképzésre jelentkezés folyamatos, jelentkezni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán és a rendőrkapitányságokon lehet.

Legyél te is rendőr!

Híradó főszerkesztő, riporter