Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Töltéstava korszerűsítése napelemes rendszerrel!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közel 15 millió forint európai uniós támogatás segítségével energetikai beruházást hajtottak végre Töltéstava községben a Széchenyi 2020 program keretein belül, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat támogatásával.

Töltéstava Község Önkormányzata számos középület tulajdonosa és fenntartója a településen. Az aktív közösségi élet, a növekvő lakosságszám, azon belül is a növekvő gyermeklétszám miatt elengedhetetlen ezen épületek korszerű és rentábilis működtetése.

A pályázat keretében három épület, a közös önkormányzati hivatal, a sportöltöző, valamint a Napraforgó Óvoda energetikai korszerűsítése történt meg, környezetvédelmi szempontok előtérbe helyezése és a jogszabályoknak való megfelelés mellett, a fenntartható és rentábilis működtethetőség elérése céljából. Az önkormányzat által a korábbi években megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően a projektbe bevont épületek mindegyikén történt már energiafelhasználást optimalizáló beruházás, így jelen projekt során a hiányzó elemek megvalósítására került sor: a közös önkormányzati hivatalon és a sportöltözőn napelemes rendszerek kerültek telepítésre, az óvodában a nyílászárók üvegcseréje valósult meg és födémszigetelés kiegészítése készült.

A projekt hozzájárult az érintett épületek fűtési és világítási energiaigényének drasztikus csökkentéséhez, a károsanyag-kibocsátás jelentős leredukálásához, és a település környezetterhelő hatásainak optimalizálásához, a jelentős önkormányzati megtakarítások
mellett.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

 

Forrás: toltestava.hu