Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Tom Cruise hajtott már végre pár hajmeresztő mutatványt az élete során – mászott például a Burzs Kalifa felhőkarcoló oldalán és kapaszkodott egy repülőgép oldalába felszállás közben –, de saját bevallása szerint a legveszélyesebb mutatványát az új filmjében produkálta.A színész egy motorral ugrik be egy szakadékba a Mission: Impossible – Leszámolás I. részében. A biztosító nem repesett az örömtől.

A színész egy motorral hajt bele a szakadékba, majd a járművet elengedve egy darabig szabadesésben zuhan, mielőtt kinyitná az ejtőernyőjét. A jelenet forgatását annyira veszélyesnek ítélték, hogy a stáb jobbnak látta, ha rögtön az első munkanapjukon ezt veszik fel.

A filmnek nemrég tartották meg a világpremierjét Rómában, ahol a színész praktikus magyarázatot adott arra, hogy miért ezzel a jelenettel kezdték.

Tudnunk kellett, hogy folytatni fogjuk a forgatást vagy sem. Hát akkor tudjuk meg, amint lehet! Tudjuk meg már az első napon, hogy mehet tovább a dolog, vagy nagyon komolyan át kell írni a forgatókönyvet.

Úgy volt vele, hogy amúgy is rengeteget készült a jelenetre, és ha már felkészült, csinálják meg azt, ne kezdjenek el valami máson dolgozni.

 

Az előző rész forgatásán egy bokasérülés miatt kellett hosszabb időre leállniuk, és ha ismét valami hasonló – netán sokkal rosszabb, például a színész halála – következik be, akkor az jobb, ha mindjárt az elején kiderül, és nem valamikor menet közben. Egy forgatás szüneteltetése ugyanis rendkívüli módon tudja emelni a költségeket.