Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Toscával ért véget az évad

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Díszlet is volt a Győri Filharmonikus Zenekar évadzáró hangversenyén. A zenészek Puccini Toscá-ját játszották egy olyan változatban, amit színészi játék egészített ki. Az opera főbb szerepeit a műfaj nemzetközileg elismert kiválóságai Lukács Gyöngyi, Alexandru Agache és Miroslav Dvorsky énekelte.

 

Fűke Géza a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója elmondta, 10 évvel ezelőtt a Győri Nemzeti Színház első klarinétosaként játszotta a darabot, a levél áriát akkor Marius Vlad énekelte. A mostani előadásra is őt kérték fel, tíz nappal előtte azonban lemondta a fellépést. Fekete Attila ugrott volna be helyette, aki azonban lebetegedett. Két nap volt arra, hogy új Cavaradossit keressenek, így jutottak el a világhírű szlovák operaénekeshez, Miroslav Dvorsky-hoz.

 

Az operát olaszul énekelték, a magyar szöveget egy kivetítőn olvashatta a közönség. Puccini remekművét az utóbbi 20 év legkiemelkedőbb operakarmestere, Kovács János dirigálta. A rendező Anger Ferenc volt.