Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Tóth Benjamin Patrik lett 2020 Országos Junior Teqball Bajnoka

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A 15 éves fiú Győrújfalun él, és a Révai Miklós Gimnázium tanulója. Mosonmagyaróváron az MTE U17 nagypályás labdarúgója és mellette teqballozik. Infinity Teqball, egy budapesti egyesület junior játékosa. Korábban már többször versenyzett felnőtt mezőnyben is, 2018-tól Országos versenyeken is, valamint Nemzetközi versenyeken egyaránt. Ráadásul a régió egyetlen versenyét is megnyerte idén nyáron, amit a Teqnyúl rendezett.

Azóta az országos II. osztályban is megmérettette magát a felnőttek között, volt verseny amin második lett. Meghívást is kapott az I.osztályba eredménye alapján.

Nem tudtuk bevállalni az iskola meg az edzések mellett, mert sajnos az I. osztályú versenyek általában iskola időben vannak. ” – nyilatkozza a Győri Hírek számára Tóthné Diószegi Lívia, Benjamin édesanyja.

Benjamin így csak a Junior bajnokságra összpontosított. Több hónapos küzdelem győztese végül az Infinity Teqball kiválósága, a kisfiam lett, aki hihetetlen energiával, bravúros mozdulatokkal teljesített végig. ” -tette hozzá a büszke szülő.

Az anyuka azt mondja, a kemény munka kifizetődik, de nem szabad megállni. A következő cél, hogy hamarosan a profi felnőtt ligába kerüljön, mert tudjuk ez a kis 15 éves játékos a jövő teqballjának egy nagy reménysége!

6 hónapon át tartó, 6 helyszínen zajló bajnokság volt, aminek az eredménye alapján dőlt el ki a legjobb a 16 éven aluliak között. „Utaztunk 2-szer Tokajba, 1-szer Balassagyarmatra, háromszor pedig a fővárosba. Pontrendszer alapján számolták az eredményeket.”

( 1.hely 10 pont, 2.hely 8 pont, 3.hely 6 pont, 4.hely 5 pont, 5.-8. hely 3 pont, 9.-16. hely 2 pont, minden további hely 1 pont )

A 6 fordulós  verseny végső sorrend:

– több szerzett pont

– több első helyezés

– több második helyezés

– több harmadik helyezés

– utolsó fordulóban elért jobb eredmény

December 6-án volt az utolsó forduló Budapesten, az Expo tér Doclerben. Itt volt a bajnoki cím átadása.

 

Szívből gratulálunk, Benjamin!