Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Tovább nőtt az építőipar tavaly

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Korábban soha nem látott mértékben, 29,6 százalékkal nőtt az építőipari termelés tavaly Magyarországon, ennek köszönhetően az ágazat akár 0,9 százalékponttal is hozzájárulhatott a GDP növekedéséhez – mondta hétfőn Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint.

Kiemelte, hogy a növekedést a kormány lakáspiacot támogató intézkedései: az otthonteremtési program és a lakásáfa csökkentése is nagymértékben segítette. Megjegyezte, hogy 2010 átlagához képest 26,9 százalékkal nőtt az építőipar termelése, amellyel Magyarország az első helyen szerepel a régiós országok között. Az ágazat további növekedését vetíti előre szavai szerint, hogy a szerződések értéke december végén 129,5 százalékkal haladta meg az előző év végit, a lakásépítési engedélyek száma 32,7 százalékkal, és az épített lakásoké pedig 51,5 százalékkal bővült 2017 első háromnegyed évében.

A miniszter szerint a kedvező gazdasági környezetnek és az ágazatot támogató kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az építőipar a növekedés egyik húzóágazata lehet a következő időszakban, amiből a magyar építőipari vállalkozások hosszú távon is profitálhatnak.

(MTI)