Azok a kamionok, melyek úti célja Fejér megye, rendőri felvezetéssel hagyhatják el Komárom-Esztergom megyét, a többieknek várakozniuk kell, míg az utak számukra is alkalmassá válnak a közlekedésre. Az M1-es autópályán kihelyezett jelzőtáblák is arra figyelmeztetik a tehergépjárműveket, hogy ne hajtsanak le a sztrádáról a 13-as útra. A balesetmentes közlekedés miatt szükséges a rendőrség ez irányú intézkedése, ezért a járművezetőktől megértést kér a hatóság. A rendőrség figyelmezteti az állampolgárokat, hogy csak rendkívül indokolt esetben induljanak útnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint 213. március 26-án megszakításokkal ugyan, de napközben is esni fog a hó, sőt késő délutántól délnyugat felől újabb hullámban valószínű intenzívebb havazás. Szerencsére sok baleset nem történt Komárom-Esztergom megye útjain. Az elmúlt 24 órában mindössze egy súlyos és hat anyagi kárral járó közlekedési baleset történt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy figyelmesen, türelmesen, nagyobb követési távolságot tartva közlekedjenek. A járművek téli felszereltsége továbbra is elengedhetetlen. Induljanak el időben, a hó eltakarítása miatt elszenvedett késedelmet ne menetközben próbálják meg ledolgozni.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Szerdáig módosítható a felvételiben megjelölt szakok sorrendje
Szerdáig pótolhatják a felvételizők a még hiányzó dokumentumaikat, és eddig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a megjelölt szakok sorrendjét a felsőoktatási felvételi elektronikus rendszerében,...