A tárlaton a látogatók megtekinthetik többek között Kelemen Csaba magángyűjteményét is, aki olyan tárgyak és dokumentumok tulajdonosa, amelyek kifejezik az akkor élő emberek lelki fájdalmát.
Csaba már az általános iskolában is szerette a történelem órákat, talán innét a vonzalom a történelmi ereklyék iránt. Szakterülete a II. világháborús tárgyak gyűjtése. A gyűjtemény 95 százalékban magyar témájú, melyben megtalálhatók katonai egyenruhák és felszerelések, valamint személyes tárgyak is.
Kiállításra kerül a magángyűjtő nagyjából 50 darabos kitüntetés gyűjteménye is, melyben az Osztrák -Magyar Monarchiától kezdve az 1945-ös érmekig rengeteg érdekes darabot megtekinthetnek az érdeklődők.
A tárlat egyik érdekessége, a tetőtől talpig felöltöztetett, katonai ruhákba bújtatott bábuk kiállítása, melyeket Csaba készített. A korabeli magyar katonai ruházat bakancsból vagy csizmából, lovaglónadrágból, köpenyből és Bocskai sapkából állt, nadrágszíjukra pedig tölténytáskát és szuronyt csatoltak. A katonák ezen kívül mindig maguknál hordták a gázálarctáskát, a kenyértarisznyát, a kulacsot és a főzőedény, azaz a csajkát. A menetfelszerelés része volt a gyalogsági ásó is, a magyar hadseregre oly jellemző karabély vagy puska.