Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szarvasbőgő versenyt rendeznek ugyanis a Bakony legszebb táján, a Nagy-Magyarország Park munkatársai. 

Nem csak vadászok jelentkezését várják, benevezhet bárki, aki úgy érzi, hogy hitelesen tudja tolmácsolni ezt a különleges, jellegzetes hangot.

A verseny október 8-án lesz 11 és 18 óra között. A hangutánzás mellett főzőversenyre is lehet nevezni. 

Ha ellátogatsz a programra, akkor a két fő attrakció mellett számíthatsz kísérő programokra is mások mellett lesz korsókiállítás és a Trianon Múzeum ideiglenes tárlatát is megtekintheted.  

Tudtad?

A szarvasbőgés időszaka augusztus végétől általában szeptember végéig tart.  

A gímszarvas párzási időszakát nevezzük szarvasbőgésnek. A szarvasbika jellegzetes hangja a tehenek terelgetését szolgálja, és jelzés a többi bikának arról, hogy ki a hárem ura.

A szarvasbőgés a vadászember egyik legkedvesebb ünnepnapja.

A gímszarvas bika jelzi a többi bikának a tehenek feletti kizárólagos szaporodási jogát. Így a bőgés alapján a bikák információt szereznek egymás testi erejéről, elszántságáról és nem utolsó sorban pozíciójukról. A bőgés tehát már egyfajta versengés a bikák között.

 Elsőként a dél-somogyi, dél-zalai bikák bőgnek, utoljára a zempléni bikák zendítenek rá. Hűvös, párás hajnalokon, alkonyatok alkalmával, éjszaka hallani leginkább a bikák orgonálását, de sokszor előfordul fényes nappal, melegben is.

Minden információ tőle:
Szakonyi Balázs, a Nagy-Magyarország Park kommunikációs munkatársa
telefon: +36 22 271 090 vagy  kommunikacio@nagymagyarorszagpark.hu

(videó: Wildlife of Gemenc)